Bejelentés


Nyagyfalu zarándokhely


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








* Az eredeti adakozási felhívást tartalmazó röpirat szövege, amelyet Mindszenty írt alá, a következő közléssel: ”Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön”

REGINA MUNDI VICTORIOSA A VILÁG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJE MÁRIA NATÁLIA Magdolnanővér Magán-kinyilatkoztatásai Összeállították, jegyzetekkel és bevezetők kel ellátták Szűz Mária, a VILÁG KIRÁLYNŐJE tisztelői Two Hearts Books & Publishers P. O. Box 844 Mountain View. California 94042 TARTALOM Előszó Hivatalos vélemény I. fejezet: Natália nővér küldetése. II. fejezet: Magántermészetű misztikus élmények. III. fejezet: Az Egyház papjaihoz intézett felszólítások. IV. fejezet: Általános tanítások. V. fejezet: Világ Győzelmes Királynője VI. fejezet: Magyarországra vonatkozó közlések. VII. fejezet: Világcsapás. A világ eljövendő sorsa. VIII. fejezet: Legújabb égi Üzenetek. Függelék VIII. Orbán pápa dekrétumával összhangban alávetjük magunkat a legfőbb egyházi hatóság ítéletének, és ezen ”égi üzenetek” közlésével nem óhajtjuk megelőzni a végső döntést. Az Egyház megszüntette a még el nem bírált magán-kinyilatkoztatásokkal foglalkozó sajtótermékek kiadására vonatkozó tilalmat. (Az 1399. és 2318-; kánon hatályon kívül helyezését lásd: A.S.S. 5816 1966. dec. 29-; számban). - 1966. november 15-én a Szent Kongregáció lehetővé tette az ilyen kiadványok IMPRIMATUR nélküli terjesztését és kiadását. Előszó Ez a könyv Mária Natália nővér életéről, misztikus élményeiről szól. Jézus Krisztus és a Szűzanya az ő személye által kívántak az emberekhez, mindenekelőtt Magyarországhoz szólni. Ezen üzenetek a második világháború alatt fogalmazódtak meg, lényegük: a nagy engesztelés. Jézus Natália nővért bízta meg azzal a feladattal, hogy hozza a magyarság tudomására, ha nem térünk meg, nem vezekelünk a papság és a nép bűneiért, Isten rettenetes büntetéssel sújtja az országot. Mária Natália Magdolna nővér 1901-ben született egy Pozsony* melletti kis faluban, német anyanyelvű iparos családból. Magyarul és szlovákul még gyermekkorában megtanult, ám a magyar nyelv még hosszú ideig gondot jelentett számára. Az Úr Jézussal és Édesanyánkkal tartózkodási helye szerint, hol magyarul, hol németül, hol franciául, hol szlovákul beszélgetett. A majdnem egy századot átfogó élet utolsó öt évtizedében magyarul él és gondolkodik és az üzeneteket is így kapja. Szerzetesi hivatása már kicsiny korában világossá lett előtte. Pozsonyban 17 éves korában lépett szerzetbe. Huszonegy éves volt, amikor elöljárói Belgiumba küldték, hogy egy ottani zárdájukban kisegítsen a munkában. 1934-ben nagybetegen visszahelyezték Csehszlovákiába, majd két év múlva, 1936-ban Magyarországra került. Budapesti és kecskeméti zárdákban élt ezután. Itt fogadta azon természetfeletti ajándékokat és üzeneteket, amelyek meghirdették Magyarország háborús és háború utáni sorsát, s amelyek engesztelésre szólították fel a magyar papokat. Natália ezen élményeiről lelki naplójában számol be, amelyet 1939 és 1943 között vezetett; a naplóírás azután, lelki vezetői engedély hiányában megszakadt, de 1981 óta, az ismétlődő kéréseknek engedve, élményeiről, hallomásairól és látomásairól újra írásban számol be. A szerzetek feloszlatása után Natália nővér vidéken élt, elrejtve a világ elől, de lelki élményekben a korábbi évekhez képest nem kevésbé gazdagon. Rejtett életét ma is őrzi, 1980-tól új lelkiatya vezetése alatt. A magyar olvasó páratlan értékű kincset tart a kezében: a keresztény misztikának legfényesebb gyöngyszemeihez hasonlatost. Üzenetekről, tanításokról olvashat, kiegészítve azon döntő fontosságú szövegekkel, amelyek kifejezetten nekünk, az utolsó idők magyarországi katolikusaihoz szólnak; szólnak pedig elsősorban az Egyház papjaihoz. Könyvünk alapja az említett napló, kiegészítve Natália nővér többeknek adott és különböző időpontokban feljegyzett közléseivel. Natália nővér zárdába lépésekor felajánlotta életét a papokért. Az Úr Jézus ezt el is fogadta: egész életében hihetetlen testi és lelki szenvedéseken ment keresztül. Ugyanakkor az Úr Jézus megosztotta vele a papokért érzett fájdalmát, és a bennük lelt örömét is. Jézus örült és szenvedett benne, ahogy Ö maga nevezi: ”Szeretett papfiaiért!” * Már Belgiumban, sőt már Pozsonyban kapott közléseket. Hivatalos vélemény Natália nővérről és a neki juttatott kegyelmekről Dr. Krasznay Jenő teológiai tanár 1909-ben született Esztergomban. 1932-ben történt felszentelése után előbb a veszprémi egyházmegyében működött, majd 1936 és 1943 között középiskolákban volt hittanár. Elöljárói kívánságára ekkor Hász István tábori püspök mellé került, mint püspöki titkár. 1945-ben püspökével együtt Svájcba került, s ott a magyar katolikusok pásztorációjában vett részt egészen haláláig. Krasznay Jenő 1939-ben ismerte meg Natália nővért, és 1943. január 21-én szakvéleményét, jelentés formájában, felettesei elé terjesztette. Az alábbiakban e jelentésből idézünk részleteket. ”Mária Natália magdolnanővért a kecskeméti Jópásztor-zárdában, 1939-ben, a magdolnanővéreknek adott lelkigyakorlatok során ismertem meg. Félelemmel és önmaga iránti bizalmatlansággal tárta fel imádsága közben gyakran átélt lelki élményeit és az azokkal járó megpróbáltatásokat. Beszámolójából megállapítottam, hogy rendkívüli kegyelemben részesül. Ez idő óta – elöljáróim engedélyével – részint levélben, részint személyesen, évente egy-két alkalommal, lelki tanácsokat adok neki. Két éven át, pontosan 1941 őszéig arra a kérdésre kerestem választ, hogy a nővér félelmek közepette átélt lelki élményei valóságosak-e, vagy nem; hogy életét valóban Isten hatja-e át a maga misztikus működésével. A második kérdés úgy szólt, hogy azok a nagy önmegtagadások, amelyeket a nővér a saját és a mások bűneiért vállal, Isten indítására történnek-e? A nővért igen szigorú és nehéz engedelmességi próbáknak vetettem alá. Utasításaimat, szinte vakon engedelmeskedve, végrehajtotta. Parancsomra a nővér megpróbált ellenállni a látomásoknak és a tapasztalt hangoknak. Hogy ítéletet formálhassak a nővér misztikus imaéletéről, a következő forrásokat használtam fel: a) három tapasztalt jezsuita páter véleményét; b) szakkönyveket, különösen Nagy Szent Teréz műveit; c) a nővér feleleteit, keresztkérdéseimre adott válaszait; d) elöljárói értesítéseit; e) különböző lelki betegségek szakszerű leírását. Vizsgálataim módszerében elsősorban Poulain művére tárnaszkodtam (Die Fűlle der Gnaden, 1. Band, Aug.1941). A nővér lelki életének képe fokozatosan bontakozott ki előttem, a következő jellemző vonásokkal: érzékenység, mindig újra előtörő kételyek. Sokáig nem értettem e jelenségeket, s nem tudtam összeegyeztetni azon kegyelmekkel, amelyekről beszámolt. Később azonban ráébredtem, hogy az említett jelenségek olyan emberi gyarlóságok, amelyek a lelket sokáig elkísérik a misztikus egyesülés útján. Azt is láttam, hogy a nővér ezen az úton nagy előrehaladást tett. A maradandó erények kétségtelen jeleit tapasztaltam nála. Ezek közül a leglényegesebbek: készséges engedelmesség, és mesterkéletlen őszinteség. Hosszú megfigyelés után arra a meggyőződésre jutottam, hogy azok az élmények, amelyekről nekem őszintén beszámolt, valóban átélt élmények. A zárdában, egyes társnői részéről, igen súlyos megpróbáltatásokat kellett elviselnie – erős lélekkel tűrte mindezt. Nővértársai közül sokan úgy nyilatkoztak, hogy a Natália nővért ért igazságtalanságokat ők nem tudták volna eltűrni. Az első nagy kinyilatkoztatást – bizonyos bevezető élmények után – 1941 novemberében nyerte, mégpedig az elhunyt jezsuita atya, P, Biró közbenjárására – ez tűnik ki feljegyzéseiből. 1942 augusztusáig a közlések egy mondanivaló körül variálódtak egyöntetűen. Natália nővér, misztikus úton, tudomást szerzett egészen szűk körben hozott titkos döntésekről, kijelentésekről és tervekről, amelyek akkoriban Budapesten születtek, illetve hangzottak el. Befejezésül kötelességemnek érzem, hogy kinyilvánítsam: meg vagyok győződve a mi Urunk Jézus Krisztusnak, Üdvözítőnknek természetfeletti működéséről Natália nővér esetében.” I. fejezet Natália nővér küldetése 1. Életrajzi töredékek A vihar Még nem jártam iskolába. Erdőkkel körülvett otthonunk felett hatalmas vihar tombolt. Édesapám karjaiba vett, a konyha üvegezett ajtajában bámulhattam az ítéletidőt. Villámlott és dörgött szakadatlanul. Édesanyám, testvéreimmel együtt, térden állva imádkozott. Kicsi voltam, nem vettem részt az imában, nem is fogtam föl a veszélyt. A villámok fényénél messzire elláthattam, úgy tűnt, egészen a mennyországig. Megkérdeztem édesapámat: honnan ez a nagy dörgés, ezek a fénylő villámok? Apám így felelt: „Tudod, kisLeányom, gonoszak lettek az emberek, s az Úristen most kisujját felemelve megfenyíti őket. Arra figyelmeztet minket, hogy jók legyünk.” Megkérdeztem: … S mi történik akkor, ha az Úristen a nagyujját emeli fel?” Apám kicsit elgondolkodott, majd így felelt: ”Akkor, kisLeányom, mindannyian meghalunk.” Ez volt talán az első eset, amikor megsejtettem valamit az ítéletből, amiről annyi üzenetet nyertem az Úrtól. * * Miután Natália nővér részletekbe menően soha nem mondta el önéletrajzát, ez a fejezet, amely a nővér személyes sorsának alakulásával foglalkozik, csak töredékes lehet: mindazonáltal a feljegyzett életrajzi töredékből világos képet nyerhetünk a nővér alakuló életpályája felől. A kórus és a kötényke Hatévesen voltam elsőáldozó. Ez az esztendő egy nagy örömet és egy nagy bánatot hozott nekem. A bánat oka: kántorunk énekkart szervezett, de nem lehettem énekkari tag, mivel sem hallásom, sem énekhangom nem volt. Az elsőáldozás előtti napokban a kántor mégis ezt mondta „holnap gyere fel te is a kórusra, Marika!” Nagyon boldog lettem, pontosan megjelentem a próbán. Két ének után így szólt: „Eridj le a kórusról, Marika, hamisan énekelsz!” Borzasztóan sírtam. Édesanyám azonban szeretettel elmagyarázta, hogy az elsőáldozáskor az én énekem az imádság lesz. Hófehér ruhában, csipkés köténykében járultunk a szentáldozáshoz. Ezen a napon keresztanyám vendége voltam. Fia, Janó siketnéma volt. Egy kosár frissen szedett cseresznyével kínált meg. A cseresznyét megettem és akkor vettem észre, hogy a köténykém piros lett tőle. Nagyon sírtam és elmondtam Keresztanyámnak. Ö azt mondta: „Ne sírj, Marikám! Ha végeztem a főzéssel, én kitisztítom a kötényedet.” Én a kezemben tartottam továbbra is a piciny köténykét. Ebéd előtt egyszer csak bejött Keresztanyám a konyhából és kérte a köténykét. Ekkor leeresztettem azt. Keresztanyám erre hangosan azt mondta: „Marikám! Hófehér a te köténykéd, nincs azon mit mosni!” – Ekkor és ez után is mindig tudtam, hogy Jézus, Aki a Szentáldozásban hozzám jött és velem van, kitisztította, eltüntette a foltokat az én kis köténykémről. A titokzatos hölgy Elcsentem a Szentírást, és olvasgatni kezdtem. Két gondolat ragadott meg: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél", és: „Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, Nekem teszitek." 14 éves koromban ferences harmadrendi fogadalmat tettem, s 15 éves koromban az is világossá vált előttem, hogy nem akarok férjhez menni. Mindig csak Jézus vonzott, akivel nemegyszer találkoztam is. Belső látással ekkor már királyokat és koldusokat láttam magam körül. Néztem az egyiket nagy hatalmában, de múlandó pompájában is; néztem a másikat igazságvágyó szegénységében, de ugyanolyan múlandóságában. Kinek adjam hát szeretetemet? Annak, aki mindig él, s mindenkor örvendezik szeretetemnek. Nyolc testvérem közül már csak én élek, és egy öcsém. Stefánia húgom – aki szintén apáca lett, és már meghalt – még otthon, a családi házban, sokat segített nekem. Vasárnaponként édesanyám megengedte, hogy az ünnepi ebéd után mi, lányok, felváltva mosogassunk el, és tegyük rendbe a konyhát. Stefike engem mindig imádkozni küldött, mert soha sem ellenkeztem vele, és látta, mennyire szeretek csendben elvonulni. Egyik nyáron, alkonyat felé, a padláslétra legalsó fokán ültem. Néztem a gyönyörűséges eget; lelkem mintha elszállt volna. Egyszer csak kinyílott házunk kiskapuja. Egy asszony lépett be. Leugrottam a létráról, elibe siettem; szép volt, s valami túlvilági imádságos boldogság sugárzott belőle. „Talán ez lesz a ház, ahol engem befogadnak” – szólt az ismeretlen. „Eddig, ahová csak bementem, mindig elutasítottak; ’nincs hely’, máshol indoklás nélkül tessékeltek tovább. Ezen a soron kezdtem el, egy házat sem hagytam ki, egészen a mezőn át, a nagy hídig.” Néztem a hölgy arcát, és láttam, imádságos lélek és szereti az Istent. „Szeretem a jólelkű embereket” – szólalt meg ismét. „Ugye helyet adnak itt?” Igennel feleltem, majd beszaladtam édesanyámhoz. Sietve leírtam neki a vendéget: nagyon szép hölgy; másként öltözik, mint mi; szoknyája sötét, bokáig ér; hozzánk térne be, ha itt befogadnánk éjszakára; nem kér ágyat sem, elég neki egy szék, vagy egy imazsámoly. Szaladtam apámhoz is. Ö szigorú ember volt; „Ki ez a szálláskérő?” – kérdezte; neki is leírtam az asszony külsejét, közben féltem, hogy elküldi. Édesapám végül beleegyezett: „Nézd, Marikám – mondta - valahogyan majd csak elhelyezkedik ez a váratlan vendég; nincs sok helyünk, de azért maradjon.” Mivel az esték hűvösek voltak, befűtöttünk. A hölgy egy konyhaszékre ült, én mellé a földre. A mennyországról kezdett beszélni; csak szívtam magamba szavait és repestem a boldogságtól. Megkérdeztem, enne-e vacsorát, de elutasította. Csak egy kevés teát kért, meg kenyeret. Vacsora közben titokzatos dolgokról beszélt nekem; a szentek tudományáról, Szent Ferencről. Én is megszólaltam: „Nagyon szeretnék a jó Istennek szolgálni. Apáca szeretnék lenni” – mondtam a hölgynek. „Az leszel” – válaszolta, magabiztosan csengtek szavai. „Honnét tetszett jönni?” – kérdeztem. „Bécsből – egy zárdából. ”lgen?” – kérdeztem örvendezve. „Tessék engem is elvinni oda, nem baj, ha fiatal vagyok.” „Ahová most megyek, oda nem vihetlek. Majd később” – hangzott a válasz. Úrangyalára szólt a harang. A hölgy összetette kezét, imába merült. Lénye átalakult. Fenséget, oly égi szépséget sugárzott, alakja fénylett. Megijedtem, akkor már tudtam, a Szűzanya Ö. Ez benső megvilágosítás volt. Éjszakai pihenőre került sor, s szégyenkezve kellett megmondanom a hölgynek, hogy nem tudunk részére külön fekvőhelyet adni. Szüleim átmennek a másik szobába, neki mellém kellene feküdnie. Beleegyezett. „Elférünk” – mondotta. Szívem remegett az örömtől, soványka voltam. Kértem, vegye le a kendőjét. „Nem fontos” – mosolygott, de kérésemre levette. Gyönyörű haja fátyolként hullott alá, egészen a földig. Középen volt ketté választva. Apámhoz szaladtam: „Kicsit félek, de olyan szépeket mond. És olyan gyönyörű a haja, sűrű, nehéz, mintha vízesés volna. Megkértem, aludjon velem.” „Rád bízom, Marikám" – válaszolta apám. „Ha nem akar lefeküdni, maradjon ülve a hokedlin. Én nem fogok aludni, a padra dőlök le, a másik szobában, hogy ha valami történne, a közeletekben legyek.” Visszamentem a hölgyhöz. Mindketten ruhástól, félig ülve dőltünk le az ágyra. Egész éjszaka a mennyországról mesélt. Azt mondta, én is oda jutok. Szüleim is. Nem tudtam aludni a hallottak izgalmas szépségétől. Mondtam neki, reggel misére megyek. Azt válaszolta, ő is velem tart. A misén mozdulni sem mertem mellette. Együtt mentünk áldozni. A mise végén egy ministráns szaladt hozzám, a plébános úr hívat, mondta. Azt válaszoltam, azonnal megyek, csak kikísérem vendégemet a falu széléig. A hölgy Stomfa irányába indult. Kérdeztem, oda talál-e? Elmagyaráztam az utat: „Először a hegynek tetszik menni, azután lefele, két-három percen át, onnan már látni a házakat.” Megköszönte a szállást. A búcsúnál még egyszer elmondtam szívem nagy vágyát: „Tetszik tudni apáca szeretnék lenni. Dicsértessék a Jézus Krisztus” – válaszolta. Két lépést mentem, majd visszanéztem, hogy még egyszer lássam, mert nehéz volt elszakadnom tőle. Legnagyobb meglepetésemre nem volt már sehol. Sem égen, sem földön. ”Talán még az Úr Jézus sem érné utol” – gondoltam gyermekfejjel. A plébános atya már nagyon várt. „Ki volt ez az asszony Marikám? Nem volt földi lény. – A hölgy azt mondta, ha sokat imádkozom, elérem szívem vágyát, és apáca leszek.” A plébános úr elgondolkozott. „Alig mertem megáldoztatni” – mondta – mert amikor a Szentostyát felé nyújtottam, fénylett az arca és fény áradt a szájából is. Az Ostya kirepült a kezemből. Megáldozott ebben a fényben. Féltem a rendkívüli jelenségtől, s láttam, hogy ebben az asszonyban semmi földi nincs, ez a lény maga a dicsőséges Túlvilág. Még a sekrestyében is remegtem.” Az elodázott halál Harminchárom éves koromban elöljáróim Belgiumba rendeltek. Ottani zárdánkban nagy szükség volt jól dolgozó, fizikai munkát végző nővérekre. Bár gyenge voltam és sokat betegeskedtem, nagyon szerettem dolgozni, bármilyen munkát elvállaltam. Meszeltem, sikáltam, vécét és ólat takarítottam, mostam, mosogattam, szenet hordtam stb.; ha pedig volt egy kis szabad időm, nagyon szívesen olvasgattam. Csont és bőr lettem, annyira hajtottam magam. Elöljáróim úgy látták, hogy már nincs sok időm hátra: Pozsonyi rendházunkat is értesítették, hogy emberi számítás szerint hamarosan meghalok. Egy éjszaka így szólt hozzám az Úr: „Azt kérted tőlem, hogy Hozzám hasonló akarsz lenni, harminchárom éves korodban vigyelek magamhoz, nos, itt van az óra; szólítalak téged. Ha azonban mégis vállalnád a további szenvedést a lelkek megmentéséért, itt a földön, akkor meghosszabbítom földi életedet.” S Jézusom ekkor megígérte, megengedi, hogy a halhatatlan lelkekért szenvedjek még tovább a földön. Azt válaszoltam, hogy nagyon sokat akarok szenvedni, és sok lelket megmenteni a kárhozattól. Kértem Jézust: »Add meg nekem a kegyelmet, hogy öregkoromig vezekelhessek itt a földön, és ha meghalok, segíthessem a lelkeket a mennyország felé, a világ végezetéig. Add meg nekem, hogy ezer és ezer földi elhagyott tabernákulum előtt imádhassalak, amíg Te a legutolsó Szentostyában itt leszel a földön.” Jézus megígérte nekem, majd így folytatta: „És mit kérnél tőlem, amikor te is 33 éves vagy?” – Mit tudnál még nekem adni, amikor már egészen odaadtad magadat? – Önmagamnál többet valóban senki sem kaphat Tőlem, de kérj valamit, kimeríthetetlen kegyelmem kútja.” – Jézusom, arra kérlek, hogy a Te emberek között töltött 33 éved tiszteletére, adjál nekünk 33 ajándékot. – „Ajándékomat Szeplőtelen Édesanyám tiszteletéhez fűzöm. Ezen ígéretek valóra válnak mindazokban, akik tiszta szívvel, őszinte szándékkal, és buzgó szeretettel 9 egymást követő első szombaton engesztelik az Ő Szeplőtelen Szívét.”.* * Ígéreteket lásd a 162. oldalon. A nyelvek adománya A negyvenes években, az egyik vidéki rendházban * a főnöknő kéretett, és megbízott azzal, hogy még aznap délután tartsak előadást, az ország minden részéből egybegyűlt körülbelül 150 nővér előtt, mivel baj van a hivatások körül: egyre többen jelentik be, hogy el kívánják hagyni a rendházat, és férjhez akarnak menni. Nagyon megrémültem. Kértem, hogy tekintsen el ettől. A nővérek között sok a tanítónő, tanárnő, diplomás és művelt ember, hogyan is szólhatnék én hozzájuk, én, az iskolázatlan? Sohasem beszéltem még nyilvánosság előtt: zavaromban egyetlen épkézláb mondatot sem tudnék megfogalmazni. Hasztalan tiltakoztam. A főnöknő ekkor az engedelmesség nevében megparancsolta, hogy tartsam meg az előadást. Ez ellen már nem szólhattam. Csak arra kértem, adjon némi gondolkozási időt, mert az Úr Jézussal szeretném megbeszélni ezt a keserves vállalkozást. Mondtam neki, hogy koldus és semmi vagyok, nem tudom végrehajtani az utasítást, ha csak Tőle, nem kapok kegyelmet. Hallottam Jézus erősített szavát: „Ne félj, nem neked kell beszélned. Én téged csak eszközül használlak, a nővérekhez Én fogok szólani, rajtad keresztül: szükségem van valakire, aki szívét és lelkét egészen odaadja Nekem.” Bármennyire gyönyörűséges és megnyugtató volt Jézust hallani, tovább ellenkeztem. * Sovy püspök atya úgy rendelkezett, hogy Natália nővér egy évig Zsámbékon tartózkodjék és ott szemlélődő életét zavartalanul élhesse. Azt mondtam, szívesen végezném a legpiszkosabb munkákat, csak szónokolnom ne kelljen. Jézus ismét megszólalt: „Mondom neked, ne félj; majd Én beszélek. Tudasd a főnöknő anyával, hogy kész vagy megtartani az előadást.” Ráhagyatkoztam Jézusomra, s a kijelölt időpontban megérkeztem a kápolnába. Átvillant agyamon, hogy a tanult emberek jegyzetet készítenek, én meg a levegőből szólok. Még egyszer a tabernákulumra tekintettem és ekkor valami túlvilági boldogság töltött el. Ismét hangzott a bíztatás: „Te csak eszköz vagy, Én fogok beszélni!” Leültem az asztalhoz. Senkire se mertem nézni, csak beszéltem. Hangszer voltam Jézusom kezében, talán hegedű; minden hang, minden szó, minden futam időben érkezett a lelkembe. Jézus hangja volt minden. A kolostori kicsiny kápolna égő erdővé változott; minden fény volt és tűz. Edénnyé változtam, amelynek italából elsőként én kortyolhattam. Én lettem az első hallgató és figyelő, tanítvány voltam, mint az apostolok a hegyi beszédnél. Tudtam, egészen biztosan érzékeltem, hogy valaki beszél bennem; olyan dolgokról ejtettem szót, amelyek korábban még csak fel sem merültek bennem. Miről beszélt Jézus? Szavainak aranya ma is ragyog lelkemben. A szerzetesi életről szólott, a kilépésekről, a férjhezmenetelről, a zúgolódásokról, az elégedetlenségről és engedetlenségről, az elöljárókkal szemben megnyilvánuló tiszteletlenségről, amit ma kontesztálásnak mondanak. Szólt a szinte minden kolostorban tapasztalható felbomlási folyamatokról. Annyira elteltem leírhatatlan boldogsággal, hogy hangomat sem észleltem, azt sem éreztem, hogy ajkaim mozognak; Jézus nem is beszélt, Jézus valami gyönyörű muzsikát árasztott szét a kápolnában, s mi mindnyájan Vele énekeltünk; a bibliai szüzesség, az evangéliumi szegénység és engedelmesség szelleme, öröme töltött be mindent és mindenkit. Jézus szószéke fölém magasodott, én teljesen eltűntem. Két óra hosszat tartott. Egy pillanatra sem csuktam be a számat. Túlvilági kegyelmekkel teltem el én is, s magam sem tudom, hogyan is fejeztem be. Az előadás után siettem eltűnni, szaladtam fel a lépcsőn, a szobámig. A nővérek így is utolértek, s nem győztek álmélkodni a hallottakon. Amikor végre egyedül maradtam, a por és hamu Natália nővérhez maga Lucia tartományi főnökanya lépett be. Elmondotta, hogy sokan, akik korábban el akartak távozni a szerzet kötelékéből, ígéretet tettek, hogy hűek maradnak szerzetesi fogadalmukhoz. „Ugye, Natália nővér, nem hiába ragaszkodtam ahhoz, hogy szóljon az eltávozni akarókhoz” – mondta. Arra hivatkoztam, hogy maga Jézus beszélt nem én, hogy magam is sokat tanultam, mert Jézus szava harangozott bennem, én csak az Ö isteni harangzúgását hallottam, s hogy Jézus most is azt mondja: „Az Én kegyelmem éltet benneteket. az Én irgalmam él szívetekben.” Én csak az Ö gondolatainak fényében ültem az asztalkánál, és ami világított, az Jézus fénye volt. 2. Natália nővér kiválasztása és szenvedései Így szólt az Úr: „Leányom közöld gyóntatóatyáddal: ha egy tiszta és áldozatkész lelket találok, általa nemcsak ezer lelket, hanem egész nemzeteket mentek meg.” - Elfelejted, Uram, ki és mi vagyok én. - ”Te valóban semmi és senki vagy: nincs is más dolgod, csak az, hogy tovább add, amit neked mondok.” Ekkor megnyugodtam, hogy megmaradhatok semmiségemben. Más alkalommal azért panaszkodtam az Úrnak, hogy nem tudok jól magyarul. Magamban azt reméltem, hogy fölment e nehéz feladat alól. Azt válaszolta nekem: „Ó, te tudatlan, te gyámoltalan! Mit gondolsz, miért adtam melléd segítséget, gyóntatódat és újoncmesternődet? Ők melletted állnak.” Megkérdeztem Jézustól, mi a szándéka velem, így válaszolt: „Leányom, te a szeretet és a szenvedés által áldozat leszel a papokért, a bűnösökért és a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért. Légy készen minden áldozatra őérettük. Amikor tőled valamilyen áldozatot kívánok, jelentsd elöljáróidnak és gyóntatódnak. Ha ők ellenkeznek, akkor belső szenvedést küldök rád. Ebből megtudják, hogy Én kívánom tőled az áldozatot.” Amit Jézus mondott, azt meg is tette. A belső szenvedések oly nagyok voltak, hogy inkább elviseltem volna akármilyen testi fájdalmat és megpróbáltatást. Egyik napon, kompletórium idején, Jézus oly erősen vont magához, hogy elveszítettem az uralmat érzékeim fölött, és nem tudtam elvégezni a szóbeli imákat. Amikor ismét magamhoz tértem, nagyon szenvedtem, mivel megzavartam a közös imát. Szenvedtem a miatt is, hogy Jézus előre megmutatta a világra váró katasztrófákat és a lelkek lezüllését. Elöljáróim megparancsolták nekem, kérjem Jézust, hogy kegyelmi adományait feltűnés nélkül adja, különben nem vehetek részt az imákban, S nem maradhatok a magdolnanővérek közösségében. Kérésemre Jézus így felelt: „Jól van. Ezentúl feltűnő jelek nélkül részesülsz kegyelmi adományaimban. Úgy fogok élni és működni benned, mint egykor, földi életemben az emberek között. Jöttem és mentem, imádkoztam és dolgoztam, mint akármelyik ember. Lelkem rejtve volt a világ számára miközben Atyámnál időztem elragadtatásban.” A feladat, amellyel Jézus megbízott, sok szenvedést hozott nekem. Mikor panaszkodtam emiatt Jézusnak, így szólt: „Gyermekem! Én a kereszten és a kereszt által váltottam meg a világot. Elvéreztem. Gyóntatód, újoncmesternőd és te, nem szenvedtetek még az elvérzésig! Ne feledd el, hogy szenvedés a vételár azért a földért, amelyen hazádnak és az egész világnak szebb jövőjét építem.” 1940-ben gyakran küszködtem kételyekkel közlések valódiságát illetően. Jézus így szólt hozzám: „Ne félj! Én voltam, aki hozzád szóltam, Én, az örök Szeretet, az örök igazság hatalmas szava. Akarom, és az a kívánságom –, hogy Szeplőtelen Anyámat nyilvánosan és ünnepélyesen a Világ Királynőjének ismerjék el – eljusson papjaimhoz, Szívem nem nyugodhatik, amíg Szeplőtlen Anyám, mint a Világ Királynője, el nem foglalja királyné trónusát!” * Félénken válaszoltam: „Én ezt nem tudom közölni a papokkal, mert nem beszélek jól magyarul, s fönnáll az a veszély, hogy kívánságodat helytelenül adom tovább.” Ezt hallván ilyen szavakkal vigasztalt az Úr: Én, a Bölcsesség Istene, a kicsikkel kicsi vagyok, a nagyokkal nagy. * Ez a kívánság lényegileg teljesült, amikor XII. Pius pápa 1942. október 24-én az egész világot felajánlotta a Világ Királynőjének. „Ne vonakodj, közöld mindezt gyóntatóatyáddal! Ö nem fogja félreérteni isteni akaratomat és szándékomat.” Néhány nap múltán így sürgetett Jézus: „Ha Én beszélek, te is beszélj! Ha pedig hallgatok, hallgass te is! Miért félsz? Nem fogsz kudarcot vallani. Szeplőtelen Anyám el fogja érni a neki kijáró királynői tiszteletet. Utoljára bíztam rád valamit: menj hát, és tedd, amit parancsoltam! Nem szabad késleltetned Szívem örömét, melyet általad elérhetek, s el fogok érni!” Mikor egy látomás alkalmával megtudtam, hogy hazám nem kerülheti el a borzalmas katasztrófát, azt gondoltam, hiábavaló az írás és a közlés. Jézus szelíden korholt: „Abbahagytam-e művemet, amikor megláttam a keresztet és a halált? Neked is így kell tenned! Tovább kell folytatnod az írást, még akkor is, ha holnap tán meg kellene halnod és munkád kárba vész. Nem a te műved az, amit teszel, hanem az Enyém! Én vagyok az, aki művem fölött rendelkezem – senki sem vonhat ezért kérdőre Engem, senki sem kontárkodhat bele abba, amit Én csinálok!” És ha gyóntatóatyám megtiltja az írást? – kérdeztem. „Akkor nem fogsz írni. Gyóntatóatyád szava az Én szavam. Gondosan őrizd meg az írásokat, mert a háború után * szükség lesz rájuk! G. páter** folytassa tovább művemet akkor – mint annak apostola.” Más alkalommal így vigasztalt Jézus: „Fogadd isteni parancsomat belső nyugalommal. Ezt csak akkor találod meg, ha gondolataid csakis Felém irányítod. * A második világháborúról van szó. ** Gologi páter Natália nővér gyóntatója, aki az engesztelés művének apostolaként tevékenykedett, míg elöljárói meg nem akadályozták ebben. Akarom, hogy közléseimet mondd el gyóntatóatyádnak. Te vagy a botocska kezemben, amellyel ki akarom nyitni az ajtót, hogy eljuthassak papjaimhoz.” Ó Jézus, jó Pásztor! Mit tettél, mit gondoltál, mire jutottál, amikor rám találtál, ennyire megalázkodtál? Lehetetlen, hogy Jézus kéréseinek ellenálljak. Kívánságait teljesíteni akarom, amíg csak Ő akarja. Legyen mindez az Ő dicsőségére, mert Ő a minden, és én a semmi vagyok. II. fejezet Magántermészetű misztikus élmények Az örök élet ruhája Zárdánk folyosóját sepertem, mikor hirtelen Názáretben voltam. Sugallatot kaptam, hogy menjek oda és járjam végig a városkát. Felismertem Jézus erejét, hogy mindez elragadtatásban történik. Szívem annyira vágyódott mindig a názáreti Jézus után, hogy ott is csak Őt kerestem. Végigjártam a házakat Az egyik házba éppen bementem, ahonnan egy férfi lépett ki. „Kit keresel?” – kérdezte. – „A názáreti Jézust,” de rá se pillantottam, annyira elfoglalt Jézus keresése. A férfi így folytatta: „Menj be ezen a kiskapun, ott van édesanyám; majd ő megmondja, hol találod Őt” A férfi eltűnt, én pedig beléptem. A szobában egy asszony ült; kedves és szeretetteljes vonásairól azonnal felismertem a Szűzanyát. Boldogan rohantam Hozzá, de Neki is csak azt hajtogattam, hogy Jézust keresem. „Fiam most ment ki a kapun” – mondta a Szűzanya. E szavak hallatára azt hittem, végem van: elrejtőzött előlem Jézus. ”Fiam mondta, hogy jössz, és kért, mutassak meg neked valamit.” Ekkor fölemelt egy köntöst; olyan szép volt, hogy alig mertem rápillantani. ”Ez a ruha az örök élet ruhája – mondta –, Cordula nővéré, aki ma érkezik zárdátokba, a déli órákban. (A nővér érkezéséről senki sem tudott). ”Sokat kell imádkoznod érte. ”A Szűzanya ezután megmutatott egy még gyönyörűbb ruhát: ”Ez Marcella nővéré. Ő kísért el annak idején téged Belgiumba. Fiam meghagyta, hogy sokat kell imádkoznod ezért a nővérért; különben nem tudja befogadni a számára készített kegyelmeket. Áldozat, engesztelés!” A Szűzanya egy harmadik leplet is megmutatott nekem: ”Ez a tiéd, az örök élet ruhája.” Egy pillanatig úgy éreztem, hogy a gyönyörűségtől, amit láttam, nyomban meghalok. Ekkor a Szűzanya jobb keze hüvelyk- és mutatóujjával finoman megfogta szerzetesi ruhám bő ujjasát, kicsit megemelte és ezt mondta: ”Fiam üzeni: ahhoz, hogy az örökkévalóságban e ruhát viselhessed, amit megmutattam, le kell vetned ezt a ruhát.” Az elragadtatás hirtelen véget ért. A történtek szörnyű zavarba hoztak. A reggeli szentmise után azonnal közöltem mindent főnöknőmmel, aki megértéssel, szeretettel hallgatott meg. Sírva kérdeztem tőle, mikor és hogyan kell levetnem ezt a szent ruhát, és miért kell egyszer kilépnem a rendből. Imádkoztam a tabernákulum előtt, s nem voltam képes belenyugodni abba, hogy az örök élet ruhájáért le kell majd vetnem ezt a szent ruhát. Ekkor hallottam Jézus szavait: ”Amikor le kell majd tenned a szent ruhát, akkor mindenki leteszi ott, ahol te élni fogsz.” Délben pedig, amint a Szűzanya megmondta, csöngettek, egy Cordula nevű nővér érkezett, szerzetesi ruhában, Pozsonyból. Ez a fiatal, széparcú teremtés a pozsonyi (ekkor már csehszlovákiai területen lévő) zárdából szökött meg, mert ott a rendőrség bevonásával kerestették. Hozzám jött, mert Pozsonyban én voltam a novíciák mesternője. A noviciátust nálunk újra kellett kezdenie. Elmondta azt is, hogy engem nagyon várnak a pozsonyi zárdában, s vissza szeretnének hívatni maguk közé. A harangkötél Nemcsak elragadtatásaim voltak, rengeteget szenvedtem a sátántól is. A gonosz lélek tudta, hogy Isten kezében eszköz vagyok, s hogy áldozattal, imádsággal sok lelket kell megmentenem. Amit ugyanis Jézussal megnyerünk, azt a pokol veszíti el. Kísértésekkel és megpróbáltatásokkal telt életem, midőn egyszer az ördög fölvitt a templomtoronyba, megfogta a harangkötelet, s arra akart rábírni, hogy akasszam föl magam. Úgy éreztem, hogy nincs miért tovább élnem, már-már hajlottam a kísértő szavára, ekkor hirtelen megszólalt a harang, dél volt. Elmondtam az Úrangyalát, és eközben éreztem, hogy enyhül a pokol fojtogató szorítása. Estig bujkáltam a toronyban, zaklatott lelki állapotban, Jézus után kiáltva. Este, tíz körül a főnöknő zseblámpával keresve talált meg. Velem maradt, imádkozott, kedves Mária érmét ajándékozta nekem. De alig hogy távozott, megjelent előttem a sátán, egy leírhatatlanul csúf állat képében, s megszólalt: ”Mit se számít, hogy most nem nyertem csatát; biztosíthatlak, halálod óráján az enyém leszel”. E pillanatban megjelent Jézus, és a sátánhoz fordulva így szólt: ”Nem lesz a tiéd, mert nem te ontottad véredet érette, hanem Én”. Ekkor testben és lélekben megvigasztalódtam, megerősödtem, és minden kételyem megszűnt. A kegyelem mentőcsónakja Egy csütörtök éjjel Jézus, mint azt gyakran megteszi, ma is elvitt a szenvedés kertjébe. Egészen elgyötörten kértem Őt, szabadítson meg egy bizonyos fizikai szenvedéstől. Jézus azonban így válaszolt: ”Ezt a szenvedést kegyelemként adom; ezért nem is veszem el tőled. A fizikai, ideiglenes vértanúság borzalmas átélése a kegyelem mentőcsónakja azoknak a lelkeknek, akik bűneik sokaságával a kárhozat felé hajóznak. Ha kérésedre megszabadítanálak ettől a szenvedéstől, akkor a mentőcsónak, a rád bízott lelkekkel együtt, örökre elsüllyedne. Ezért áldalak meg téged a vértanúság titokzatos átélésével, valahányszor ezt a szenvedést kezemből elfogadod azon lelkek örök üdvéért, akiket általad kívánok megmenteni. Kedves leányom! Titokzatos szenvedés, titokzatos kegyelem az, hogy meghalsz, és újra élsz. Ezzel a szenvedéssel nemcsak lelkeket mentek meg, hanem közelebb hozom hozzátok a világbéke nagy kegyelmét”. * *A világbékéről lásd e könyv VII. fejezetét. A csonttörés Egyik reggel Jézus, miközben imádkoztam, elvitt a Kálváriára, és látni engedte a latrok csonttörését. Rettenetes látvány volt; örültem, hogy az Ő csontjait nem törték meg; elgondolkoztam ezen; Jézus így szólt: "Ha a Mennyei Atya irgalmas szeretete nem úgy intézkedik, hogy a latrok csonttörése előtt meghaljak, az emberi gonoszság éppúgy elbánt volna szentséges testemmel, akár a latrokéval. Kedves Leányom! Hogy a Mennyei Atya miért kivételezett isteni Fiával, az emberek számára titok; a földi emberek, és az Ég angyalai csak a végítélet napján tudják meg. Gyermekem! Egyesülj velem, és naponta mondj külön ezért hálát, és azért is, hogy a világ összes bűneinek rútságát magamon viseltem a kereszten haldokolva, s elnyertem Mennyei Atyám tetszését. Örök hála és dicséret érte a mindenható igaz Atya Istennek”. (Ahogyan Jézus ezeket mondta, rendkívül megható volt.) Állatok eledele Egy alkalommal azt mondottam Jézusnak: ”Nincsen a világon semmi, amit meg ne adnék Neked.” Ő ezt kérdezte: ”Mindenre képes volnál? Igen, csak örömödre szolgáljon” – feleltem. Néhány nap múltán, egy szentséglátogatáskor hallottam Jézus szavait: ”Hajlandó volnál sertés, vagy más állatok moslékát is megenni?”. Másodszor is meghallva Jézus hangját, nem tudtam, élő vagyok-e, vagy holt. Diadal, boldogság töltötte el a szívemet. Talán a mennyei boldogság érintett. Hogy nem haltam bele Jézus közvetlenségébe, talán annak köszönhetem, hogy földi természetességében, s nem megdicsőült ragyogásával érintette értelmemet. Szívemben így is földre estem, mint három tanítványa, mikor az Üdvözítő színében elváltozott. Így válaszoltam: ”Teérted, Jézus, megteszem, megteszem.” Jézus így folytatta: Akkor most indulj főnökanyádhoz, és mondd meg neki, hogy ma, az Én kívánságomra, nem kérsz ebédet. Egyben kérd hozzájárulását ahhoz, hogy amikor a sertéseket gondozó nővér a moslékot vödrökbe önti, egy edénnyel te is vehess az állatok eledeléből. Amit kimerítettél, az lesz az ebéded.” Az ebéd nem írható le; az étel nem volt sós, nem volt édes, nem volt keserű, nem volt fűszerezetlen. Egyáltalán, nem tudtam megállapítani, hogy amit magamhoz veszek ízlik, vagy nem ízlik. Nem néztem a tányéromba, hogy sok vagy kevés van-e előttem. Nem gondoltam arra sem, hogy jóllakom-e, vagy sem. Az a tény, hogy fenntartás és gondolkodás nélkül követhetem az én Jézusom parancsát, egy földöntúli elragadtatott állapotba emelt. Ima a megholtakért Egyszer, hajnali fél négytől fél hatig, Jézus arra kért, hogy a szenvedő lelkekkel foglalkozzam. Éppen be akartam fejezni a naplóírást, amikor Jézus megszólított: ”Gyermekem! Tiszteletben tartom fáradtságodat, de arra kérlek, ne térj addig pihenőre, amíg le nem írtad a tisztítóhelyen szenvedő lelkek helyzetét. Akarom, hogy paptestvéreim minél előbb bekapcsolódjanak a szenvedő lelkekért végzett ima és életáldozatba. Most azoknak a szenvedő lelkeknek akarok segítséget nyújtani, akik még a földi életben azért könyörögtek Hozzám és Szeplőtelen Anyámhoz, hogy holtuk után, ha a tisztulás helyére érkeznek, könyörüljek rajtuk.” Elvitt engem egy végeláthatatlan nagy helyre, ahol, bár sötét volt, mégsem szorította félelem a lelkeket. Megszámlálhatatlan sok lélek tanyázott itt. Szorosan egymás mellett gubbasztottak, mozdulatlanul, fekete leplekkel fedetten; mind egyforma volt, sötét, néma és szomorú. A fájdalomtól szinte megszakadt a szívem. Értelmi látomásban tudomásomra jutott, hogy ezek a lelkek a földi emberektől még semmi segítséget (imát, áldozatot) nem kaptak. Tudták, hogy számukra még nem érkezett el a segítség órája. De tudták azt is, hogy nem késik soká a kegyelem. Jézus ezután egy hasonló helyre vezetett. A lelkek itt is ugyanúgy, egymás mellett gubbasztottak fekete leplekkel lefödve, de amikor Jézussal beléptünk, mindnyájan megmozdultak. Kezemben rózsafüzér volt, hogy értük imádkozzam. Amikor a lelkek meglátták az olvasót, mind egyszerre kiáltozni kezdtek: „Nekem, értem, nekem, értem, nővér, értem, nekem!” Egymást túlkiáltva könyörögtek segítségért, mint amikor a méhraj özönlik felhőként. S bár egyszerre kiáltoztak, mégis külön hallatszott mindegyikük hangja; többeket fölismertem, akikkel kapcsolatban állottam, néhány más rendhez tartozó társamat is. Megdöbbentem, amikor egy tartományfőnöknő fordult hozzám, és szelíden kért, hogy imádkozzam érte. Utána nyomban egy ismerős nővér jött, összekulcsolt kézzel; megfogta a rózsafüzért és könyörgött: „Értem, értem!” Nem tudom, hogyan, testben-e, vagy lélekben, de csurgott róla a veríték. Jézus ezután egy harmadik helyre ment, én utána. Megszámlálhatatlanul sok nővér állt mozdulatlanul ott is: mint az előző teremben az ismerős nővérről, mindannyiukról csorgott a veríték. Felém fordultak, rózsafüzérimákat kértek tőlem; ez a helység már világos volt. Azon gondolkodtam, miért pont a rózsafüzért kérik tőlem. Jézus ekkor megmutatott egy rózsafüzért, amelynek szemei virágfüzérből álltak. Mindegyikben Jézus egy-egy csepp vére ragyogott. Amikor imádkozzuk az olvasót, a Jézus Vére arra hullik, akiért mondjuk. A tisztóhely lakói Jézus megváltó Véréért esedeztek. Munkarend Egyik reggel, imádság közben aggasztottak az előttem álló feladatok. Jézusom ekkor így szólt hozzám: ”Nem tudom észrevenni izgalmadat anélkül, hogy segítségedre ne siessek. A következő rendben végezd tennivalóidat: minden munkádat összeszedettségben és Szeplőtelen Anyám áldásával kezdd el, s ugyanígy is fejezd be. Ha szólok hozzád, a napot szavaim leírásával kezdd; ezt azért is kívánom, mert amíg írsz, Velem foglalkozol, és lelked Velem töltekezik. Erre szükséged van neked, de Nekem is. Ezután kövesd Szeplőtelen Édesanyám példáját, és jelenlétem boldogságában fogj a varráshoz, és a többi feladathoz. Ne feledd, hogy egy leírt betű, vagy egy öltés, egy lelket jelent. A kegyelem nagysága az áldozattól, és a szeretet tiszta szándékától függ. Ne foglalkozz azzal, hány lelket mentettél meg. Én, Jézus, a lelkek üdvözítője, jegyzek minden megmentett lelket. Az örökkévalóságba való bevonulásod pillanatában ezt is leolvashatod a kegyelemtábláról. Ezek a lelkek majd hálásan mutatkoznak be neked, és az örök boldogságban köszöntenek. Édes Leányom! Isteni akaratom szerint, a lelkek megmentése legyen legfőbb gondod, egyetlen életcélod. Mennyei Atyám előtt az ember élete, a lelkek megmentése nélkül, csak üres lap.” Az ítélet helye Jézus többször elvitt az ítélet helyére. Legutóbb egy igen bűnös lélekért imádkoztam. Lelkiatyám kérésére megkérdeztem, megmenekült-e? Jézus látnom engedte, hogyan folyt le az ítélet e lélek fölött. Arra számítottam, nagy dolgokat fogok látni, de nem láttam semmit. Csak képekben tudom elmondani, amit átéltem. Figyeltem az említett lelket, amint az ítéletre ment, mellette őrangyala és a sátán. Jézus isteni fenségében várta. Nem az Atya ítél. Az igazságtétel, néma csendben zajlik le, egy pillanat alatt. A lélek előtt lepereg élete. Jézus szemével látja azt, és megjelennek rajta a pettyek, fekete pontok vagy foltok. Ha a lélek kárhozatra méltó, semmi bánat nincs benne, Jézus szótlan marad, a lélek elfordul Tőle; a sátán akkor megragadja a lelket, s azonnal elhurcolja. Legtöbbször azonban Jézus mérhetetlen szeretettel kinyújtja kezét és megmutatja azt a helyet, amelyet a lélek az örök dicsőségben megérdemelt. Majd így szól: ”Menj be!” Akkor a lélek magára húz egy leplet, a tisztítóhelyen szemlélt lepelhez hasonlót. – A leplek színe sokféle lehet, a fehértől egészen a feketéig, s már megy is a tisztítóhelyre. A Szűzanya kíséri, vigasztalja; vele van őrangyala is. Az el nem kárhozott lélek nagyon boldog, hiszen látta helyét az örök dicsőségben. A Szűzanya nincs jelen az ítélet minden szakaszánál; mielőtt az ítélet bekövetkezne, közbenjár Szentséges Fiánál a lelkek üdvéért, mint valami védőügyvéd, védelmezi a lelkeket. De amikor az ítélet megkezdődik, már szótlan, csak kegyelme sugárzik a lélekre. S az ítélet tulajdonképpeni pillanatában a lélek egyedül áll Jézussal szemben. Viszont amikor a megérdemelt színű leplet magára veszi, a Szűzanya ismét mellette van, és a tisztítóhelyre kíséri. A Szűzanya szinte állandóan a tisztítóhelyen időzik, árasztja megmentő és enyhet adó kegyelmeit. A tisztítóhellyel kapcsolatban ugyan sokszor beszélnek tűzről, de én nem láttam semmiféle tüzet. A tisztulás helye ez, de a boldogságé is egyben. A lelkek ott várakoznak, örömmel várják az örök boldogságot. A boldogságon van a hangsúly, nem a szenvedésen. – Az említett bűnös lélek megmenekült a kárhozattól. Megkérdeztem Jézust: Mitől függ az üdvösségünk? Jézus szavai: „Az üdvösség nem a tegnapi naptól függ, sem a 40 év előtti naptól, hanem az utolsó pillanattól. Ezért állandóan tartsatok bűnbánatot. Az üdvösséget azért kaptátok, mert megváltottalak titeket. Az üdvösségtek nem a ti érdemeitektől függ. Attól eljövendő dicsőségetek foka függ. Ezért is kettőt kell gyakorolnotok: a) állandó bűnbánatot, b) sokszor mondjátok: Jézusom, kezedbe ajánlom lelkemet. Az ítélettől nem kell félni, Jézus a báránynál is szelídebb, és kimondhatatlan szeretettel veszi körül a lelkeket. Nem küldi sem tisztítóhelyre, oda a lélek vágyva indul, hogy mielőbb megtisztulva találkozhasson magával a Szeretettel, akibe beleszeretett; a gőgös lélek maga veti meg ezt a Szeretetet, elhatárolja magát, és ez maga a pokol. Egyszer Jézus vállán sírva kérdeztem: „Miért teremtetted meg a poklot?” – Mire Jézus elvitt egy igen bűnös lélek ítéletére, ahol is a nagy bűnösnek megbocsátott. A sátán dühöngött: „Ez a lélek életében enyém volt, nem vagy igazságos!” – vágta oda Jézusnak. – „Ez annyi bűnt elkövetett, én csak egyet, és mégis megteremtetted a poklot számomra.” Jézus akkor határtalan szelídséggel szólt a sátánhoz: – ”Lucifer! Kértél Tőlem, csak egyszer is bocsánatot? Lucifer akkor szinte okádott a dühtől, úgy ordította: – „Azt nem, azt már nem!” Jézus akkor hozzám fordult: „Látod, ha bocsánatot tudna kérni, megszűnne a pokol.” Ezért kéri tehát Jézus tőlünk, hogy állandó bűnbánatban éljünk: fontoljuk meg, mennyit szenvedett Jézus bűneinkért, hogy elnyerhessük az üdvösséget, kérjünk ezért Tőle sokszor bocsánatot, és szeressük Őt ezért. Jézus nagyon vágyik szeretetünkre, mégpedig mindenkiére külön. „Minden lélek egy külön világ” – mondja Jézus. Egyikük sem helyettesítheti a másikat. Jézus minden egyes lelket úgy szeret, hogy ahhoz hasonlóan senkit.” Jézus tanítása arról, mikor nem tud a pokol ördögi cselekvést űzni: ”Gyermekem! Ha nagy bánat ér, és nem tudsz imádkozni, ha megzavarodtál valami miatt, ha megbántottak, ha úgy érzed, le vagy forrázva, és másra nincs erőd, csak ennyit mondj Nekem bizalommal és szeretettel: Jézus… Jézus! Akkor Nevem hallatára a szentek, Szeplőtelen Édesanyám is leborulnak, és imádnak Engem. A pokol is bezáródik, mivel az is Isten hatalma alá esik, nem tud cselekedni, az is meghajol Nevemre. Ezt jelenti a Szentírásban az, hogy Jézus Nevére meghajol ég és föld. Nem gondolod, hogy nagyon sokat ér ez az imádság, ha kiejted Nevemet? Ha az imádságra szánt idő alatt nem tudsz mást, csak kiejted Nevemet, ahányszor lélegzel szeretettel és bizalommal, igen jól imádkoztál, és mindent elnyerhetsz általa.” Natália nővér: „Ezért is nem kell erőszakosan térítenünk. Ha valaki megközelíthetetlen, például apa, anya, szülők, gyermekek, elég ha imádkozunk értük. Áldásos erőtér fogja körülvenni őket. Mindezt pedig a Szűzanya által! Mert minékünk általa kell Jézushoz közelednünk, ha azt akarjuk, hogy kedvesek lehessünk Jézus előtt. Szűzanya nélkül nem tudunk Jézushoz közel kerülni. A gőgös ember nem tudja ezt megtenni. A gőgös ember a kárhozat útján halad. Lucifer sem tudott megalázkodni. A Szűzanya a tenyerében hordozza minden gyermekét. Dédelgeti, minden érdemét neki adja, Jézust elnézésre hangolja. Ha valakinek az a vágya, hogy Jézushoz közel kerüljön, akkor a Szűzanyához kell fordulnia, és magát egészen neki kell adnia. A Szűzanya aztán biztosan fogja őt Jézusnak megőrizni, és átadni.” Kell-e félteni Jézust Máriától, miként a másvallásúak vélik? Én a Szűzanya bolondja voltam, annyira szerettem. De amikor Jézus megjelent, annyira lekötött az élmény, hogy nem tudtam másra gondolni. Megkérdeztem Jézust: - Nem esik rosszul Anyádnak, ha Téged szeretlek? Jézus mosolygott: „Ha örömet akarsz szerezni Szeplőtelen Anyámnak, akkor mondd Nekem. Szeretlek!” - Jézusom, ezután így mondom Neked: Jézusom szeretlek. Édesanyád örömére! Jézus véleménye a gonosz emberekről Nemrég a tévét néztem, ahol egy ember kutyát uszított a menekülőkre, amely széttépte őt. Annyira megrázott, hogy a valóságban is egyik ember kínozza a másikat, és azt kívántam, szét kellene tépni azt, aki ilyesmire képes. Jézus megszólalt bánattal telve: „Akit megkínoz egy másik ember és meghal, az Tőlem kegyelmet kapott, és kimondhatatlan boldogságban részesül egy örökkévalóságon át. De mi lesz azzal, aki gonosz volt? Az is az Én gyermekem. Meghaltam érte. És most te is ütsz rajta? Nem is az ő gonoszsága fáj jobban, hanem az, hogy te megütötted őt, azt akit annyira szeretek. Ezzel Engem ütöttél meg! Ó, kérlek ne bánts! Inkább imádkozz érte. hogy megtérjen, hogy ne kelljen elveszítenem, ne kerüljön a kárhozatba, hogy az Enyém lehessen.” Ekkor Jézus megmutatta, hogy milyen rajongva szereti a bűnösöket. Ezek miatt szeret Jézus engem is. Jézus így aranyozza be azokat a bűneinket, amelyeket megbántunk. Nem merném újra elkövetni őket, nehogy fájdalmat okozzak Neki. Megértettem azt is, hogy az utolsó ítéleten, amikor bemutatják megbánt bűneinket, azok ragyogó ékszerekké válnak, Jézus szeretete miatt. Jézus véleménye tetteinkről Megkérdeztem Jézust, milyen cselekedetet végezzek, hogy kedvére legyek. Jézus erre így válaszolt: „Nem számít Nekem, hogy mit csinálsz, térdelsz-e, vagy ülsz, avagy fekszel, Tőlem akár cigánykereket is hányhatsz, csak az a fontos, hogy mindig Mellettem légy, és szeress Engem!!! Soha ne lépj ki Belőlem! Mindig Velem társalogj! Mondj el Nekem mindent, a gondolataidat is. Csupán arra vigyázz, hogy Nekem fájdalmat ne okozz. A többit elvégzem Én helyetted: a te családod anyagi és lelki életét. Nem kell kérned semmit, ha szeretsz Engem. Neked csak egy feladatod van, hogy Engem szeress! Szeretném, ha megértenéd ezt végre. Minden más hozzáadatik neked, szegény, drága gyermekem.” Jézus más módon is kéri a bűnbánat gyakorlását Sokszor gyónj! Láttam, ilyenkor Jézus kinyitja Sebeit, és azokból cseppenként folyik a Vér mindaddig, amíg a pap a feloldozási imát mondja. „Gyermekem, menj gyónni! És mondj valamit, mert Véremet akarom újra ontani az emberekért. Bűnbánatodat kérem.” * * Medjugorjeban a Szűzanya havonta kér szentgyónást. Nem azért, hogy gyötörjük magunkat, hanem mert megalázkodásunkra szüksége van Jézusnak, engesztelésül a gőgös emberek bűneiért, és a világ megtéréséért. Jézus koldul Egyszer megdöbbenve láttam Jézust koldusruhában. Szánalommal kérdeztem: - Jézusom, honnan jössz? - Papjaimtól. - Mit kerestél náluk? - Lelkeket kértem tőlük. - És kaptál? - Nem kaptam. - Miért nem adtak neked lelkeket, Jézusom? - Azért, mert önmagukkal jobban el vannak foglalva, mint a lelkek megmentésével. A lelkek üdvösségéért kellene fáradozniuk; le kellene mondaniuk önmagukról, s a sokféle élvezetről. De nem így tesznek; pedig Én a kereszten értük imádkoztam: „Atyám, kezedbe ajánlom lelküket, hogy egy se kárhozzék el közülük.” Leányom, éjjel-nappal imádkozz értük, minden áldozatot hozz meg papjaimért, hogy amint most Nekem tőlük, úgy a végelszámolásnál egyiküknek se kelljen üres kézzel távoznia mindörökre.” Így szoktam imádkozni Sokszor élveztem Jézus és a Szűzanya jelenlétét együtt. Azt kértem tőlük, ne legyek látványossága e világnak. Ismeretlenséget, megsemmisülést kértem ezen a földön, hogy csak egy törekvésem legyen, csak egy örömöm; amit ezek a szavak rejtenek: Te, meg Én. „Ha a Tiédnél jobb sorsot adsz, engem magasztalsz, s én nem tudnék úgy a szemedbe nézni, hogy több vagyok, mint Te. Ne engedd, Uram, hogy bármiben is jobb legyen az életem, mint a Tiéd volt!” „Én teszlek szentté” Ördögi kísértések következtében sokat szenvedtem attól, hogy esetleg elkárhozom. Hosszantartó szenvedések és gyötrődések után így szólt hozzám Jézus: „Te csak azzal törődj, hogy Engem szeress. Ne törődj még bűneiddel sem! Ne dolgozz azon, hogy szentté légy, csak hagyatkozz Rám: Én teszlek szentté!” „Az én szeretetemmel foglalkozz; azt viszont, hogy szeretlek, hitesd el magaddal! Így több kegyelmet kapsz, s lelked őrömmel töltekezik mindenkor.” III. fejezet Az Egyház papjaihoz intézett felszólítások (1939-1943) Bevezetés Európában pusztít a világháború, a politikusok egy része már Magyarországon is egyre tisztábban látja az elkerülhetetlen összeomlást. A Gondviselés figyelmeztet az engesztelésre, az önmegtagadásra, a böjtre. Krisztus Natália nővéren keresztül megüzente a magyar egyháznak, hogy ossza szét vagyonát a szegények között, hagyja el a fényes palotákat, s vezekeljen, mert ha nem: Isten kényszeríti őket erre. Ez a felszólítás őrültségnek tűnt akkor. A főpapság egy része a felszólításokat komolyan vette ugyan, ám a végső döntés mindenkor elmaradt. Így történhetett meg, hogy még Natália nővér lelkiatyjának, az engesztelési mozgalom apostolának működését is rövid úton meggátolták. Mindszenty József hercegprímás fölismerte az engesztelés művének fontosságát, konkrétan: az Engesztelő Kápolna fölépítését Budapesten, a Normafánál, s egy engesztelő női rend fölállítását, és bár az emberek térden állva hordták a köveket, az ekkor már késő volt. Mégis, e szövegek időszerűsége növekedett. Bizonyíték erre, hogy Natália nővér nem szűnt meg hallani és jegyezni az engesztelésre és vezeklésre felszólító közléseket jóval a háború után sem, és azok ma is folytatódnak. 1. Hozz áldozatot és imádkozz a lelkekért! Egyik éjszaka, a papokhoz intézve szavait, ezeket mondta Jézus: „Én a lelkekért és a lelkek miatt jöttem a világra. A ti hivatástok és kötelességetek: a lelkeket megmenteni! A lelkekért kell élnetek! Ha Bennem és szeretetemben megmaradtok, győzni fogtok.” Hozzám fordulva így szólt: ”Velem együtt szenvedő jegyesem! Ma éjjel nem kevesebb. mint háromszáz pap bántott meg halálosan, nem az egész világból, hanem csak három országból, száznyolcvan pedig abból az országból, ahol te élsz. Áldozataid által, kétszázat megmentek borzalmas bűnétől, a többi százért vajon ki hozna áldozatot? Amilyen gyakran ezek a lelkek halálosan megsebzik Szívemet, annyiszor kellene értük meghalnom.” Jézussal együtt szenvedtem ezekért a lelkekért. Szívesen elvállaltam volna a világ összes szenvedését, hogy legalább egy súlyos bűnt, mely az én Jézusomat oly nagyon sérti, megakadályozzak. Azt mondtam: „Jézusom, készen állok minden áldozatra.” Ő így felelt: „Még ma, a matutinum alatt ostorozd meg magad, hogy ezáltal megtévedt papjaimat kiszabadíthassam a bűnből, és Szívembe zárhassam. (Mivel ebben az időben elöljáróim, a feltűnő kegyelmek miatt, felmentettek a közös ima végzése alól, mindezt titokban elvégezhettem.) De mivel előző önostorozásaim miatt nyílt sebek voltak a testemen, azt mondtam Uramnak: „Édes Üdvözítőm! Sebeim még nagyon fájnak, nincs ép hely a testemen, ahová az ostorral lesújthatnék. ”Ő azt felelte: „Leányom! Nyílt sebeidre üss, mert fölöttébb szükséges most a szenvedés vállalása, hogy a lelkeket megmenthessem. Fájdalmaidat ajánld föl isteni Szívemnek, azokkal a szenvedésekkel együtt, amelyeket ostorozásomkor szenvedtem el. Ajánld föl virrasztásaidat és imáidat a lelkekért.” 2. Jézus panasza bűnben élő papjai miatt 1944-ben mondta nekem az Úr: „Akarom, hogy közöljék a Szentatyával, vonja vissza a pénteki hústilalom szabályának enyhítését, mivel az enyhítés miatt sok pap megbánt Engem. Az enyhítéssel nincs felmentve az önmegtagadás alól sem az emberiség, sem a Nekem szentelt lelkek serege. Egyházamnak tudnia kell, hogy amilyen mértékben süllyed az Egyházban az önmegtagadás szelleme, oly mértékben süllyed a világ a bűnbe és a kárhozatba.” Nagyon szomorú volt látnom a bűnöket, és következményeit. Egy szentáldozás után az Úr megmutatta nekem, hogyan zuhan egyre mélyebben a bűnbe a papi lélek, az önmegtagadás hiánya miatt. Egy papot láttam, dúsan megterített asztalnál. Az Úr azt súgta neki, ne vegye magához jóllakottsága után az ínyencfalatot, amelyért nyúlni készült. Ő egy ideig gondolkozott, azután ellenállt a sugallatnak, azzal a megjegyzéssel: „Mire jó az önmegtagadás?” A kegyelem elvetése után a pap mind mélyebbre süllyedt. Következett a restség, a lelki lanyhaság; gondolataival egyre jobban a test és a világ felé fordult, és szemein át utat engedett a bűnnek. Majd jött a súlyos vétek, kételkedés az Oltáriszentségben is. Szentségtörő módon áldozott. Végül elhagyta hivatását, istentagadó lett, ment a kárhozat sötét útján. Jézus különösen amiatt szenvedett, hogy a pap hosszú ideig, méltatlanul mutatta be a szentmisét. Ezekre vonatkozóan azt mondta: ”Leányom, sajnos, sokan vannak szolgáim között ehhez hasonlók. Ilyen mélyre süllyednek azok, akik a kegyelmet elvetik.” Megmutatta fájdalmát, amit olyankor szenved el, amikor ilyen pap szavára kénytelen leszállnia az oltárra, és engednie, hogy Őt megérintse, és magához vegye. Láttam, amikor a pap az oltárhoz közeledett, Jézus elfordult tőle, leborult Mennyei Atyja előtt, és Őt kérlelte: „Atyám, ha lehetséges, ments föl azon kötelességem alól, hogy ennek a papnak a szavára kénytelen legyek megjelenni az oltáron”. A Mennyei Atya lehajolt Fiához, és vigasztalta: „Fiam, tarts ki: gondolj a hivő lelkekre, akik mit sem tudnak a pap bűneiről, és őszinte buzgalommal járulnak hozzá.” Az Úr azért mutatta meg nekem mindezt, hogy sejtelmem legyen arról, mi megy végbe Jézus lelkében egy ilyen szentmisén. Azt is mondta nekem: „Ha lenne valami, amit tetteim közül meg kellene bánnom, hát ez volna az: hogy a papságot olyanokra ruháztam, akik méltatlannak bizonyultak. Szomorú, hogy a szerzetesnővérek között is vannak hasonlóan vétkes lelkek. Jaj az ilyeneknek, ha haláluk órájáig meg nem térnek, mert rettenetes látni az ilyen lelkek örök sorsát!” Más alkalommal – hogy engem megvigasztaljon –, megmutatta, milyen örömmel, ujjongva száll le az oltárra, amikor egy tiszta lelkű pap szólítja, amikor az Atya dicsőségére és a lelkek üdvösségére újul meg a keresztáldozat. Az ilyen szent életű papokra vonatkozóan mondta nekem az Üdvözítő: „Ők az én örömöm, büszkeségem, vigasztalásom és reménységem. Részben őmiattuk váltottam meg a világot.” 3. A kereszt és a szenvedés szeretete Az Úr így szólt hozzám: „Kevés olyan papi lélek* van, aki szereti a szenvedést. Sok pap egyáltalán nem akar szenvedni, még kevésbé önmagát megtagadni. Ez azért történhet így, mert nem kérik Tőlem a szenvedés iránti szeretetet. A papoknak mindennap kérniük kell a kereszt és a szenvedés szeretetét önmaguk és a rájuk bízott lelkek számára. Ha ezt bizalommal megteszik, olyan mértékben megadom nekik ezt a kegyelmet, hogy a szenvedés édessé lesz számukra, és hősies tettekre is képesek lesznek. Megsemmisítem bennük azt, ami a szeretetet kioltja; megnövelem bennük a szeretetet a kereszt és a szenvedés iránt. Sőt, még többet ígérek nekik: szeráfi szeretettel ajándékozom meg őket. Misztikus kegyelmet kapnak Tőlem, amelyek által megismerik Szívem különös titkait. Különösen a mostani időkben szeretném megadni ezt a kegyelmet választottaim számára. Ez alkalommal Jézus imát is mondott: „Így imádkozzatok: - Add nekem a kegyelmet, hogy szeressem a szenvedést, úgy, mint Te, Uram! - Add nekem a kegyelmet, hogy úgy hordozzam a keresztet, amint Te viselted, Uram!” - Add nekem a kegyelmet, hogy mindenkor felismerjem és teljesítsem akaratodat, Veled egyesüljek, és Téged mindig és mindenben megdicsőítselek, Uram! Mária, Jézus Anyja és az én lelkemnek Anyja, taníts engem arra, hogy a szenvedést, és a benső életet szeressem. Ámen.” * A Mózesnek tett ószövetségi ígéretet Péter első levele teljes egészében Isten új népére, az Egyházra alkalmazza: ”Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok" (1Pt 2,9). Ami eredetileg a zsidó nép hivatása volt, az teljes egészében az Egyházban valósult meg. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az Egyház, Krisztus misztikus teste osztozik a Fej, Krisztus papságában, és mint ilyen papi nemzet, közvetít Isten és az emberiség között. Minden megkeresztelt és megbérmált ember* e papi nép tagja, azaz minden megkeresztelt és megbérmált ember maga is pap, és ebben a papságban épp e két szentség által részesül. Ezt nevezzük a keresztények általános papságának. Lényeges különbség van a hívek általános papsága és a felszentelt papok szolgálati papsága között, de szükséges, hogy minden hívő tudatosítsa és elmélyítse magában a keresztsége és bérmálása révén megkapott papi mivoltát és hivatását, amit a saját adott életkörülményei között kell gyakorolnia. Pap minden hívő, amikor imádkozik, pap a szülő, amikor gyermekét imádkozni tanítja, pap a pedagógus, amikor Jézusról beszél diákjainak, pap a gyári munkás, amikor megvallja hitét munkatársai előtt, pap a keresztény egyszerűen azáltal, hogy szép, krisztusi életet él, hogy amije van, azt megosztja másokkal, hogy derűt, mosolyt, örömet visz környezetébe. De papságát gyakorolja akkor is, amikor, mint a keresztény papi nép tagja, a szentmisén résztvéve, a felszentelt pap kezei, ajka által felajánlja Krisztust az Atyának. A bérmálás szentsége a Szentlélek hét ajándékát adja, s ezek az ajándékok papi ajándékok, s arra teszik képessé a keresztényt, hogy jobban tudja gyakorolni Krisztustól kapott papságát. * 30./Mi a keresztség? - A keresztség az első és a legfontosabb szentség, amely az áteredő bűntől megtisztítja a lelkünket, Isten gyermekévé, az Anyaszentegyház tagjává és a mennyország örökösévé tesz bennünket. 31./Kik szolgáltatják ki a keresztséget? - ünnepélyesen: püspök, pap, diakónus, - szükség esetén bárki, de feltétel,hogy az Egyház nevében és szándéka szerint tegye. 34./Mi a bérmálás? - A bérmálás szentség, melyben a Szentlélek a lelkünkbe száll és megerősít bennünket, hogy hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk. 37./Mire vállalkoznak azok, akik bérmálkoznak? - Arra, hogy másoknak is példát adnak a keresztény életre, segítenek az Istenhez vezető úton, hogy ők is megismerjék és megszeressék az Istent. 38./Miért bérmálkozunk? - Azért bérmálkozunk, hogy megkapjuk a Szentlelket a hitvalló keresztény élethez, és apostoli küldetésünk teljesítéséhez. 40./Milyen kegyelemben részesít a bérmálás szentsége? - Növeli lelkünkben a megszentelő kegyelmet, segítő kegyelmet ad, megerősít hitünkben és egy eltörölhetetlen jegy birtokosává tesz bennünket. 42./Milyen apostoli feladataink vannak? - Krisztus tanúi legyünk a mindennapi életben, – örömhírével, szeretével – ott,ahol emberekkel találkozunk. 43./Mik a Szentlélek ajándékai? - A következők: Bölcsesség, Értelem, Tanács Erő, Tudomány, Áhitat, /Jámborság/, Istenfélelem 44./Melyek a Szentlélek elleni bűnök? - aki vakmerően bizakodik Isten irgalmában - aki annyira nem remél Istenben, hogy kétségbe esik, - aki a megismert keresztény vallási igazság ellen tusakodik /lázad/ - aki írigyli mástól Isten kegyelmét, - aki haláláig nem bánja meg a bűnét. 45./Mit kérsz a bérmálásban a Szentlélektől? - Árasszon el kegyelmével, hogy ígéretemhez hűséges lehessek. Jézus egyik látomásomban, egy papsereghez fordulva így szólt: „Papjaim, szeretlek benneteket. A bűnök sötétjéből jöjjetek Hozzám! Jöjjetek isteni Szívemhez, amely rátok vár és nyitva áll előttetek. Ez a Szív nem az Enyém, hanem mindazoké, akiket szeretek. Térjetek be ebbe a meleg otthonba, hogy fölmelegítselek, megtisztítsalak benneteket. s hogy isteni erőmmel fölruházhassalak titeket. Ehhez az egyesüléshez semmi más nem kell, mint az Irántam való szeretet! Ha így szerettek Engem, fölvezetlek titeket nemcsak a Kálváriára, hanem a Tábor hegyére is!” Itt sóhajtott az Úr, majd kisvártatva folytatta: „Ó Tábor, ó lélek, miért vagy olyan üres? Ó Golgota, miért vagy olyan elhagyatott? Ó bűn, ó test, ó pokol, miért vagy annyira népes?” „Némely pap oly mértékben el van telve önmagával és a világgal, hogy lelkében Számomra már semmi hely nincs. Ezek a papok nem akarják kegyelmeimet elfogadni. Elvetik irgalmamat, mivel azt mondják: „Elég, ha szeretjük az Üdvözítőt!” De azt már nem gondolják meg, hogy szeretetüknek legalább egy kicsit hasonlónak kellene lennie az Én szeretetemhez. Így akadályozzák meg, hogy hamis szeretetüket helyettesítsem az Én szeretetemmel, s megnöveljem hitüket. A szeretet igazi tápláléka a szenvedés. Ezzel a táplálékkal táplálom mindazon lelkeket, akik Engem szeretnek, s akiket Én is szeretek.” Ekkor az Úr, kimondhatatlan szeretetével odahajolt azokhoz, akik Őt szeretik. De kimondhatatlan volt fájdalma is azon lelkek miatt, akik az Ő szeretetét és mindenhatóságát nem hajlandók felismerni. Azt mondta: „Papjaim, szeretett apostolaim! A mű, amelyet általatok akarok bevégezni, nem rendkívüli! Már évekkel ezelőtt kinyilvánítottam az Egyháznak és a világnak: bűnbánatot kell tartani! De nem hallgattak Rám. Pedig minden igaz maradt: aki nem tart bűnbánatot, meghal bűneiben. Vannak papok, akik nem élnek kegyelmi életet, s erről nem is akarnak tudomást venni. Így nem tudják, de nem is akarják elfogadni az igazi életet. Az igazi élet Én vagyok. Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Ekkor megmutatta nekem az Úr néhány pap lelki életét. Jézust, ezekben a lelkekben, megostorozva, töviskoronásan láttam, kötéllel a nyakán, úgy, hogy állni is alig volt képes. Így szólt: „Látod, szenvedek ezekben a lelkekben, mert botránkozásokat okoznak. Korholom őket, de csak azért, hogy bűnbánó életet éljenek, s Én általuk fejthessem ki üdvözítő tevékenységemet.” FAUSTINA NŐVÉRTŐL: 1702 Mikor a keresztutat végeztem, panaszkodni kezdett az Úr a szerzetesi és papi lelkek, a választott lelkek szeretetének hiányai miatt. ,,Megengedem a kolostorok és szerzetesrendek elpusztítását.`` Azt válaszoltam: ,,Uram, de hiszen olyan sokan dicsérnek Téged a kolostorokban!`` Azt felelte az Úr: ,,Ez a dicséret megsebzi szívemet, mert a kolostorok kiűzték a szeretetet. Ezek áldozat és szeretet nélküli lelkek, tele egoizmussal, önszeretettel, gőggel, önteltséggel, hamissággal és képmutatással. Lelkek, akik langyosak, alig van bennük annyi melegség, hogy magukat életben tartsák. Szívem ezt nem bírja elviselni. (74) Minden kegyelem, amit naponta kiárasztok rájuk, lefolyik róluk, akár egy szikláról. Nem bírom elviselni őket, mert






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!